E-CONOMY

Intézményi összefogás a határtérség gazdasági fejlődéséért webes háttértámogatás kifejlesztése mellett

A szlovén-magyar határtérségben a regionális gazdaság fejlesztésében érintett, e területen tevékenykedő kamarák, gazdaság- és térségfejlesztéssel foglalkozó szervezetek, ügynökségek együttműködési szintje nem kielégítő. Többek között ennek a következménye, hogy mind a kereskedelmi forgalomban, mind az ipari és mezőgazdasági tevékenységek körében minimális az együttműködő gazdasági szereplők száma. Szükség lenne mindkét ország gazdaságában a lehetőségek kihasználására, a meglévő kapcsolatok bővítésére, főként a KKV-k körében. Tapasztalataink szerint mindkét ország más irányokban keresi az együttműködési lehetőségeket, pedig sok a hasonlóság a két ország gazdaságában, általában ugyanazon akadályokkal, nehézségekkel kell szembenéznük a szereplőknek. Ezek lebontása intézményi feladat, melynek csak az együttműködés egy magasabb szintjén tudnak eleget tenni a határtérség intézményei. Célunk, hogy ezen szervezetek tapasztalatát, tudását, meglévő jó gyakorlatait kapcsoljuk össze, integráljuk egy harmonizált rendszerbe, amit egy professzionális, szakértői mentorprogrammal támogatunk, így segítve a gazdasági kooperációt, a szomszédságból fakadó előnyök kihasználását. A megvalósítás olyan átütő eredményeket fog hozni, amelyek térségünket rövidesen az európai gazdasági megújulás központjává teszik. A projekt keretében megújítjuk, kibővítjük a határségben a regionális gazdasági fejlesztésben érintett, jelenleg működő intézményi kapcsolatrendszert, felmérjük annak kapacitását, kísérletet teszünk arra, hogy pontosítsuk a térség gazdasági szereplőinek igényeit. Mivel ők az építőkövei a gazdaság fejlődésének, ezért ezen funkciójuk betöltéséhez információkra, támogató háttérre van szükség, amit a határtérségben egy közös, innovatív, magyar-szlovén nyelven elérhető regionális információs és térségfejlesztési platform kialakításával segítünk, melyhez a szükséges tudásbővítést is megvalósítjuk. Az együttműködés tartósságát egy infopont és tudásközpont hálózat kialakításával biztosítjuk.

  • 2. PRIORITÁSI TENGELY

    Beruházási prioritás 11b

    SC 2:

     
  • PROJEKT-FUTAMIDŐ

    2018.01.01 – 2019.06.30.

  • ERFA FORRÁS ÖSSZEGE

    169.954,49 EUR

  • PROJEKTPARTNEREK
    •  Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (Vezető Partner)
    • Pomurska gospodarska zbornica
    • Znanstveno-raziskovalno središče Bistra Ptuj
    • Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Nonprofit Kft.