ETHOS LAND

Társadalmilag felelős idegenforgalmi szolgáltatók hálózatának létrehozása

Az etikus turizmus olyan turizmusfejlesztési forma, amely környezeti, gazdasági és szociális szempontok alapján, a környezetvédelem mellett gazdasági és társadalmi fejlődéshez vezet. Az etikus turizmus úgy elégíti ki a mostani nemzedékek igényeit, hogy közben nem veszélyezteti a jövő nemzedékek esélyeit. Lehetőséget biztosít a helyi gazdaság erősítéséhez, a munkahelyteremtéshez, a különböző célcsoportok bevonásához, valamint a határ menti régió fejlődési lemaradásának fokozatos csökkentéséhez. Ez a turizmustípus, a tőketurizmussal” ellentétben, ahol a profit a beruházóhoz áramlik, az összes járulékos költség pedig a helyszínen csapódik le, biztosítja, hogy a turizmus pénzügyi hatásai a turisták által látogatott régióban maradjanak. Az etikus turizmus célja, hogy a turisták a pénzükért méltó termékekhez és szolgáltatásokhoz jussanak, ugyanakkor tudják, hogy az elköltött pénzzel a helyi lakosság jobb életét támogatják. A projektben több, jól informált (etikus) turistát – kerékpárosokat, túrázókat, gyerek- és önfejlesztő csoportokat, stb. – kiszolgáló turisztikai létesítményt hozunk létre, ill. újítunk fel, és rendezünk be. A kapacitásfejlesztésbe a sérülékeny csoportokat is bevonva új ismeretekkel és képességekkel ruházzuk fel az embereket, ezzel foglalkoztatási lehetőségeket is teremtve. A projekt célja a határ két oldalán működő, etikus és felelős helyi szolgáltatók összekapcsolása a közös piaci fellépés érdekében. Az egyes szolgáltatók kicsi mivoltuk miatt nem érik el a kívánt célcsoportokat, a közös fellépéssel azonban ismertté tehető a régió, és megvalósíthatóak az etikus turizmus formái. A régiót és a desztinációt célirányosan ott hirdetjük, ahol reményeink szerint tudatos turisták élnek.

  • 1. PRIORITÁSI TENGELY

    Beruházási prioritás 6c

    SC 1: A térség vonzerejének növelése a fenntartható turisztikai kínálat diverzifikálása és határon átnyúló integrálása mentén a természeti és kulturális örökség védelmére.

     

  • PROJEKT-FUTAMIDŐ

    2018.07.01 – 2021.12.31.

  • ERFA FORRÁS ÖSSZEGE

    923.268,64 EUR

  • PROJEKTPARTNEREK
    • Szlovén Vidék Közhasznú Nonprofit Kft (Vezető Partner)
    • Zavod Marianum Veržej – Center Duo
    • Szakonyfalu Község Önkormányzata
    • Makrobios Panonija so.p., Permakulturni center za boljšo kvaliteto življenja in za pot k samozadostnosti, Lucova
    • Együtt Sikeres Nováért Egyesület
    • Zavod za socialni razvoj Murska Sobota, so.p.
    • A Nap Harmata Közhasznú Alapítvány