Arhiv kategorij: Aktualitások

Ismét benyújtásra került az EB-hez az INTERREG V-A Szlovénia-Magyarország Együttműködési Program

2015 július 17-én benyújtásra került az Európai Bizottsághoz (EB) jóváhagyásra az INTERREG V-A Szlovénia-Magyarország Együttműködési Program, mely dokumentum figyelembe veszi az Európai Bizottságtól kapott tartalmi észrevételeket. Minden további információ a megfelelő időben elérhető lesz honlapunkon.

Cooperation Programme Interreg V-A Slovenia-Hungary

Negyedik alkalommal is meghirdetésre került az “Európa a régiómban” fotópályázat

Az Európai Bizottság (DG REGIO) immár negyedik alkalommal hirdeti meg az „Európa a régiómban” fotópályázatot, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet arra a kiváló munkára, melyet a projektek EU támogatás segítségével végeznek szerte Európában, és feltárja, hogy mit jelentenek ezek a projektek a helyi közösségeknek. Az előző évekhez hasonlóan a résztvevőknek egy EU támogatásban részesült projektről kell fényképet készíteni, oly módon, hogy az Uniós támogatás is egyértelműen látszódjon. Idén először a pályázati terület magába foglalja az IPA (csatlakozás előtt álló) országokat is. A fotópályázaton való részvételhez annyit kell tennie, hogy fényképet készít egy EU támogatásban részesült projektről, amit látott vagy ismer, úgy, hogy valahol a képen látszódik az a plakát vagy tájékoztató tábla EU zászlóval, mely megmutatja, hogy a projekt uniós finanszírozásban részesült. Majd ossza meg a képet, hogy esélye legyen megnyerni a két főre szóló brüsszeli utazást 2015. októberében. A benyújtás határideje: 2015.augusztus 28. További információ: EUROPE IN MY REGION

Tájékoztatás az ISARR felhasználók részére

Tájékoztatjuk Önöket, hogy új ISARR hozzáférési pontot nyitottunk, mely a kohéziós politika működését támogató új rendszer égisze alatt üzemel. Az ISARR mostantúl az alábbi honlapon érhető el: https://isarr.arr.gov.si. A fenti új honlapon a régi weboldalon (https://cag.svlr.gov.si) használt felhasználónév és jelszó megadásával léphetnek be a rendszerbe. A belépés még a régi honlapról is lehetséges egy automatikus átirányítás révén a https://isarr.arr.gov.si oldalra. Az új ISARR rendszerhez való hozzáférést bármely Microsoft Internet Explorer 7.0-al kompatibilis böngésző lehetővé teszi. Ez azt jelenti, hogy az alkalmazás könnyedén futtatható a Windows 8 és későbbioperációs rendszerek verziói esetén. FONTOS: Legelső belépéskor megjelenik egy figyelmeztetés, miszerint még nem telepítette a gyökértanúsítványt. Ilyenkor válassza a “Továbbugrás a honlapra (nem javasolt)/Continue to this website (not recommended)” opciót. Ha szükséges, kattintson ismét az “Igen/Yes” gombra a párbeszéd ablakban és adja meg az azonosítóit. A kezdő figyelmeztetés elkerülése végett telepítheti az ISARR szerver tanúsítványát, úgy, hogy az Internet Exlporer böngészőben ráklikkel a “Tanúsítvány hiba/Certificate error” piros színű ablakra (eszköztár sorban felül). Ezután kattintson a “Tanúsítványok/View certificates”, majd a “Tanúsítvány telepítése/Install Certificate…” opcióra, majd válassza a “Tovább/Next”, “Az összes tanúsítvány áthelyezése/Place all certificates and Following the store”, “Tallózás/Browse…”, a “Megbízható tanúsítvánnyal rendelkező szolgáltatók/Trusted Root Certification Authorities,”, “OK/OK”, “Tovább/Next” vagy “Igen/Yes” opciókat. Miután befejeződött a digitális tanúsítvány telepítése, kap egy értesítést ennek sikerességéről.

Magyarország szlovéniai nagykövetének látogatása

2015. június 18.-án Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország szlovéniai nagykövete látogatást tett az Irányító Hatóság és a Közös Technikai Titkárság maribori székhelyén. Aleš Mrkela programmenedzserrel és a Közös Technikai Titkárság tagjaival folytatott beszélgetés során a nagykövet asszony tudomást szerzett a Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program sikeres megvalósításáról és elért eredményeiről a 2007-2013-as időszakban. A nagykövet asszony megismerkedett a 2014-2020-as időszakra tervezett Szlovénia-Magyarország Együttműködési Programmal is. A nagykövet asszony megelégedettségét fejezte ki a jelenlegi program sikeres megvalósításával kapcsolatban, illetve felajánlotta együttműködését és támogatását az új közös program megvalósításához.

Emlékeztető a zárójelentések benyújtására

A Szlovénia-Magyarország Operatív Program 2007-2013 keretében megvalósított projekt tevékenységek 2015. március 31-én lezárultak. Mivel a projekt partneri zárójelentések FLC-hez történő benyújtási határideje már lejárt (a jelentéstételi időszak végétől számított egy hónap), kérjük mindazokat, akik még nem nyújtották be a jelentést, a lehető leghamarabb tegyék meg azt annak érdekében, hogy a közös projekt szintű jelentés is időben benyújtásra kerülhessen az IH/ KTT részére. Amennyiben ez nem történik meg, az ERFA források időbeni kifizetése nem garantált.

Stratégiai Környezeti Vizsgálat (SKV)

A Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 Stratégiai Környezeti Vizsgálat (SKV) a 2001/42/EC Európai Bizottság irányelvével és a 2/2005 (I.11.) Kormányrendelettel összhangban kerül tervezésre és lefolytatásra. Az SKV egy hasznos eszköz arra, hogy kihangsúlyozhatóak legyenek a Program pozitív környezeti hatásai, valamint megakadályozhatóak legyenek a környezetre káros intézkedések. Az átlátható döntéshozatal érdekében a releváns környezetvédelmi hatóságok és a nyilvánosság számára a programtervezők biztosítják a konzultáció lehetőségét. A honlapon történő megjelenést követően (2015. február 24-től) 30 nap áll rendelkezésre (2015. március 26-ig), hogy a társadalmasítási eljárás keretében a programtervezők fogadják a 2014-2020-as Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Programmal kapcsolatos, illetve annak Stratégiai Környezeti Vizsgálathoz illeszkedő környezetvédelmi és fenntarthatósági vonatkozású megjegyzéseket, észrevételeket, javaslatokat, amelyet Horváth Dóra számára küldhetnek el a dora.horvath@me.gov.hu e-mail címre. Letölthető anyagok:

Draft_CP_SIHU 20114-2020_V3.2
Draft_SEA_CP_SIHU 2014-2020_ENG
Translation_HU_Executive_Summary_CP_SI-HU 2014-2020

Szlovénia – Magyarország Együttműködési Program 2014-2020: Workshop Meghívó – ÚJ DÁTUMOK!

Sajnálattal informáljuk Önöket, hogy a Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 kidolgozásával kapcsolatos e héten tartandó (Január 29 Nagykanizsa és Január 30 Lendva) Workshopokat el kell halasztanunk, mivel a workshopokat facilitáló több szakértő kolléga váratlanul lebetegedett. Ugyanakkor a Workshopokat jövő héten, változott időpontban, de ugyanazokon a helyszíneken megtartjuk! További információ:

Workshop Meghívó_ÚJ DÁTUMOK!

Szlovénia – Magyarország Együttműködési Program 2014-2020: Workshop meghívó

Ezúton szeretnénk meghívni a következő WORKSHOP-ra, mely az online konzultáció mellett lehetőséget nyújt az Együttműködési Programba való betekintésre. A Workshop fontos célja, hogy lehetőséget biztosítson a résztvevőknek az Együttműködési Program véleményezésére, illetve tevékenység, projekt szintű, tartalmi hozzászólások megtételére. Ennek figyelembe vételével, kérjük olyan résztvevők jelentkezését, akiknek módjukban áll elolvasni az Együttműködési Programot, és előre felkészülni a Workshopra (további tevékenység javaslatok, vagy azok pontosítása, projektötletek stb.) Két Workshop kerül megszervezésre, azonos tartalommal. Az egyik magyar oldalon (magyar nyelven), a másik szlovén oldalon (szlovén nyelven) kerül megrendezésre(tolmácsolás biztosítva. További információ:

Workshop Meghívó

Verseny a „RegioStars 2015” díjért

Az Európai Bizottság meghirdette a RegioStars 2015 versenyt –immár nyolcadik éve– az EU Strukturális Alapok által társfinanszírozott leginnovatívabb regionális fejlesztési projektek számára, melyek 2015. október 13.-án, az Európai Régiók és Városok Hetén (OPEN DAYS) kerülnek díjazásra Brüsszelben. A 2015. évben a kategóriák a következők:Intelligens Növekedés: A kkv-k növekedési potenciáljának kiaknázása a digitális gazdaság terén – Fenntartható Fejlődés: A polgárok és a társadalom javát szolgáló energiahatékonysági beruházások mozgósítása – Inkluzív Növekedés: A társadalmi kirekesztettség által veszélyeztetettek társadalmi integrációja – CityStar: A városok felkészítése a jövő kihívásaira A 2015. évi díjra kiválasztott döntősök meghívást kapnak majd, hogy részt vegyen a RegioStars 2015 díjátadó ünnepségen, amelyre 2015 októberében kerül sor, az OPEN DAYS keretében. További információ és a jelentkezési dokumentáció az alábbi linken érhető el: http://ec.europa.eu/regional_policy/projects/regiostars/regiostars_en.cfm. Az Irányító Hatóságnak legkésőbb 2015. február 28-ig kell megküldeni az Európai Bizottság részére a leginnovatívabb projekteket. Az érdeklődő Vezető Partnereknek 2015. február 27-ig kell benyújtaniuk angol nyelvű jelentkezésüket az Irányító Hatósághoz/Közös Technikai Titkársághoz e-mailen a következő címre: jts-si-hu.svlr@gov.si. További kérdések esetén kérjük, írjon a regio-stars@ec.europa.eu e-mail címre.