A műhelyfoglalkozásnak a szombathelyi Savaria Múzeum – Vasi Skanzen adott otthont, ahol magyar és szlovén szakemberek közösen mélyíthették el ismereteiket a tájházak működtetésének aktuális kérdéseiről. A szervezők a teljes program során biztosították a magyar–szlovén tolmácsolást. A workshop a résztvevők érkezését és regisztrációját követően ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét. A jelenlévőket Csapláros Andrea, a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány kuratóriumi elnöke és a Savaria Múzeum igazgatója köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta a szakmai együttműködések és a tudásmegosztás kiemelt szerepét a tájházak fenntartható működésében és fejlődésében. A délelőtti szakmai program első előadásában Tompa-Horváth Iringó néprajzos muzeológus a gyűjteménykezelés időjárási körülményekhez igazodó gyakorlatát mutatta be. A résztvevők betekintést nyerhettek abba, hogy a különböző klimatikus hatások miként befolyásolják a szabadtéri és részben szabadtéri gyűjtemények állapotát, valamint milyen megelőző és állagmegóvó módszerek alkalmazhatók a tárgyak hosszú távú megőrzése érdekében. Az előadást a Vasi Skanzenben alkalmazott gyakorlati példák tették szemléletessé és közvetlenül hasznosíthatóvá. Ezt követően Ungvári-Kmellár Viktória, a Vasi Skanzen intézményvezetője tartott előadást a tájházakban és helytörténeti gyűjteményekben őrzött tárgyak nyilvántartásának kérdéseiről. A szakmai blokk során bemutatásra kerültek a leltározás és dokumentálás alapelvei, valamint a mindennapi gyűjteménykezelés során felmerülő kihívások és lehetséges megoldások. Az elméleti ismereteket gyakorlati foglalkozás egészítette ki, amely lehetőséget biztosított arra, hogy a résztvevők konkrét példákon keresztül mélyítsék el tudásukat. A délelőtti előadásokat követő kávészünet és szendvicsebéd nemcsak a feltöltődésre adott lehetőséget, hanem az informális szakmai beszélgetések és tapasztalatcserék számára is teret biztosított. A délutáni program első blokkjában Sztankovánszki Zita múzeumpedagógus vezetésével egy komplex, gyakorlatorientált foglalkozás valósult meg, amely a hiteles gyűjtemény és a hiteles tudásátadás kapcsolatát járta körül. A kézműves tevékenységgel kísért program során a résztvevők vesszőből font használati tárgyat készítettek, miközben közvetlen tapasztalatot szerezhettek arról, hogyan kapcsolható össze a tárgyi örökség bemutatása az élményszerű és interaktív tanulással. A délután további részében a résztvevők szakmai tárlatvezetésen vettek részt a Vasi Skanzen területén. A vezetés során Ungvári-Kmellár Viktória részletesen ismertette az egyes épületekhez és enteriőrökhöz kapcsolódó szakmai szempontokat, valamint bemutatta a gyűjtemények értelmezésének és látogatóbarát bemutatásának lehetőségeit. A workshop záró programjaként Mukicsné Kozár Mária néprajzkutató, a Szlovén Akadémia levelező tagja vezetésével két csoportban valósult meg a Szlovén füstös ház bemutatása. Az ismertetés során a résztvevők átfogó képet kaptak e sajátos épülettípus jellegzetességeiről, valamint betekintést nyerhettek a helyi hagyományokba és az autentikus építészeti, illetve életmódbeli sajátosságokba.
Képek: HOUSES to go













Leave A Comment