A Keep Young and Fit projekt töretlenül halad előre a projekt események megvalósításával, melyekből szerencsére nincs hiány. A projekt célja többek között cselekvési tervet magába foglaló közös stratégia kidolgozása a fiatalok rossz fizikai állapotának kezelésére, illetve az, hogy kiegészítse és hatékonyabbá tegye a programterületen működő ifjúsági egészségügyi prevenciós rendszereket.
A projekt annak érdekében, hogy minél több emberhez eljusson, a televízió nyújtotta lehetőségeket is kihasználja, ezért a Zalaegerszegi Televízió és a Televizija AS, Murska Sobota közös szerkesztőbizottságot hozott létre a határon átnyúló televíziós műsorok koordinálására. Az első adások 2024 tavaszán voltak láthatók, és az év végéig összesen 24 epizódot szenteltek a projektnek.
A projekt nem szűkölködik izgalmas eseményekben. Elsőként 2024. június 13-án Muraszombaton került sor egy határon átnyúló konferenciára „Hogyan javítható a fiatalok egészségi állapota?” címmel. Itt bemutatták a fiatalok egészségügyi problémáinak szakmai és konkrét megoldásait tartalmazó stratégia tervezetét.
A célból, hogy a diákok minél több információhoz jussanak az egészséges életmódról és annak különböző aspektusairól, többféle projektesemény is megrendezésre került: Egészségnap a Kapela Általános Iskolában 2024.október 10-én, túra a diákok és szüleik számára Gornja Radgona-ban 2024.október 12-én, és Sportfesztivál a Lenti Általános Iskola és Gimnáziumban 2024. december 5-én. Mindezek a rendezvények nem csak arra ösztönözték a gyerekeket, hogy mozogjanak és sportoljanak, hanem arra is, hogy mindeközben nagyon jól érezzék magukat.
A projekt magában foglalja a tanulók fizikai állapotának felmérését, valamint különböző sportbemutatókat, az egészséges életmódot és táplálkozást népszerűsítő előadásokat stb., ahol megtanulhatják és kipróbálhatják, hogyan élhetnek aktívan és egészségesen.
Maradjon naprakész ezzel az izgalmas és igazán hasznos projekttel, s kövesse a híreket a Facebookon:
https://www.facebook.com/KeepYoungAndFit
https://www.facebook.com/TelevizijaAS
https://www.facebook.com/ZalaegerszegiTV
https://www.facebook.com/ckz.gornja.radgona
https://www.facebook.com/lentiponthu
https://www.facebook.com/AlmaMaterEuropaea/about
https://www.facebook.com/mateuniversity
Képek: Keep Young and Fit
Leave A Comment