
A malmok olyan fontos kulturális és műszaki örökséget képviselnek, amelyek már a múltban is alternatív energiaforrásokat és fenntarthatósági elveket alkalmaztak tevékenységük során. A From Mill to Mill projekt partnerei: a Slovenska Bistrica Fejlesztési és Információs Központ, a Babičev Mlin Intézet, a Muraba ETT, az Országos Szlovén Önkormányzat és a Kőszeghegyaljáért Egyesület ezért a projekt keretében új program- és marketingtartalommal igyekeznek ellátni az elhagyott és eltűnőfélben lévő malmokat, hogy ismét érdekessé tegyék őket a változó európai vidéki térségben.
Malmok revitalizálása
A projekt területén öt olyan malom található, melyek látványa szemet gyönyörködtető, de némi karbantartásra és revitalizálásra szorultak. A projekt két malom felújítási munkálatait foglalta magában: a Felsőszölnökön található Filó malomét, amely igazi műszaki ritkaság, mivel vízkerékkel, vízturbinával és gázmotorral is hajtható, és amelynek felújítása a hajtóláncot érintette. A másik nagy beruházás Szlovénia leghíresebb malmára, a Mura folyón található Babič malomra irányult, ahol a tetőt teljesen felújították, hogy a malom továbbra is biztonságosan működhessen. A két malom most már zavartalanul fogadhatja a látogatókat, és érdekes oktatási, műszaki és szórakoztató tartalmakat kínál.
Az emberek összekapcsolása a vidéken
A projekt tevékenységei kifejezetten inkluzívak és összekötő jellegűek, mivel a helyiek nagyon ragaszkodnak malmaikhoz, így a helyi közösségek, egyesületek, önkormányzatok és magánszemélyek is részt vesznek a megőrzésükben, a szakmai intézmények és a kísérő rendezvények pedig különleges hangulatot biztosítanak. Tavaly négy nagy rendezvényt szerveztek a malmokban, ahol számos látogató és szervezet ismerhette meg a „From Mill to Mill” projektet, miközben megismerkedtek a malmok történetével, a malomipar mint kulturális örökség fejlődésével és annak modernkori szerepével. Ezek a rendezvényeket a következő malmokban tartották: Felsőszölnökön, a Filó malomban (2025. június 18., kb. 80 látogató), Šmartno na Pohorju-ban, a Šetor malomban (2025. szeptember 6., kb. 80 látogató), Veržej-ben, a Babič malomban (2025. június 28., kb. 100 látogató) és Velemben, a Stirling-villában (2025. december 16., 30 látogató).
A fiatalabb generáció is nagy örömmel ismerkedett a malmokkal a 2025. szeptember 5-én megrendezett tudományos és technológiai nap keretében, melyet a Šetor-malomban tartottak közel 100 általános iskolás diák részvételével. Mentorukkal együtt igazi molnárokkal találkozhattak a gyerekek, és saját maguk őröltek lisztet, amelyből aztán kenyeret sütöttek a Marolt-tanyán. Az ilyen események mentén még több programot szerveznek majd a fiatalok számára a projektterületen, amelyek között szerepel a kulturális örökséggel kapcsolatos ismeretek átadása, malomlátogatások és számos oktatási tartalom, amelyek a tanárok és a malomtulajdonosok számára is érdekesek lesznek. 2026 márciusában ezeket a tartalmakat kiegészítik a potenciális idegenvezetők és tolmácsok számára szervezett, a műszaki örökségre, különös tekintettel a malomiparra összpontosító képzések. Így összekapcsolódnak a turisztikai szereplők tudása és tapasztalatai, ami kivételes lehetőséget jelent új ötletek kidolgozására, hogy a malmokat még közelebb hozzák az emberekhez a modern korban.
A jövőbeni alapok lefektetése
Annak érdekében, hogy a malmok és történetük tovább éljen, a projektpartnerek létrehozták a Szlovén-Magyar Többhelyszínes Malommúzeum Egyesületet, s így formalizálták együttműködésüket és elkötelezettségüket a meglévő malmok megőrzése és fejlesztése iránt, mind történelmi, mind turisztikai szempontból. Ez a világ első ilyen társulása, amelyet Velemben (Magyarország) alapítottak, a híres Stirling-villában, amely a történelem során számos fontos államférfit és eseményt fogadott, így itt az esemény jelentősége szimbolikus jelentéssel is bír.
Számos média- és televíziós riport nyújtott segítséget a régió malmainak azonosításában, és így 13 malom már csatlakozott is a kezdeményezéshez: Jakec malom (Zg. Ložnica), Šetor malom (Šmartno na Pohorju), szélmalom (Stara Gora), Slomšek malom (Razkrižje), Kolenko malom (Gornja Bistrica), úszó malom a Murán (Ižakovci), Babič malom (Veržej), Dajč malom (Sotina), Pütar malom (Dolnji Slaveči), Frček malom (Gornji Slaveči), Žido-Lenaršič malom (Markovci), Filó malom (Felsőszölnök) és Fűrész malom (Velem). A malmok egy háromnyelvű monográfiában is bemutatásra kerülnek, amely 2025 végén készült el, számuk pedig a jövőben várhatóan tovább fog növekedni.
2026-ban további hat bemutató rendezvényt szerveznek a malmokban, illetve promóciós anyagok is készülnek. Ezen felül tavasszal idegenvezető-képzés valósul meg, amelynek során a résztvevők tanúsítványt kapnak, hogy a malmok történeteit és műszaki örökségét bemutathassák az újonnan kidolgozott, a közönség bevonására tervezett turisztikai tartalom részeként. A projektpartnerek új szerepet szeretnének biztosítani a malmoknak a modern korban, és összekapcsolni a szakmai szervezeteket, a helyi lakosokat és az idegenforgalmi szereplőket, hogy közösen őrizzék meg ezt a műszaki örökséget.
Képek: From Mill to Mill























Leave A Comment