2026. május 7-én ünnepélyes keretek között nyitották meg a dobronaki plébániatemplomban az Interreg Messages projekt keretében létrejött vándorkiállítást „Fény a határon – Brenner János és Halász Dániel vértanúk nyomában” címmel.
A jelenlévőket bevezetőként Sabo Gerenčer Metka, Lendva Község Községi Igazgatóság szakmai koordinátora köszöntötte, aki beszélgetést vezetett ifj. Kozar Lojzeval, a Muraszombati Püspökség általános helynökével és odránci plébánossal. A beszélgetés során szó esett azokról a párhuzamokról, amelyek Boldog Brenner János és Halász Dániel életét összekötik, különösen a fiatal hívőkre gyakorolt hatásukról.
Ezt követően a jelenlévőket Magyar János, Lendva Község polgármestere köszöntötte, aki a projekt bemutatása után hivatalosan is megnyitotta a vándorkiállítást. Sárossy Bence, a MURABA EGTC igazgatója öt tematikus egységen vezette végig a látogatókat, amelyek interaktív feladatok segítségével mutatják be a vértanú Boldog Brenner János és Isten szolgája Halász Dániel életét és munkásságát. A rendezvény szentmisével zárult, amelyet mag. Štihec Simon plébános celebrált.
A projekt kiemelt célja, hogy a zarándokút és a vándorkiállítás révén közelebb hozza példájukat a fiatalabb generációkhoz, egyúttal erősítse a kulturális és turisztikai hálózatot Muravidék és Rábavidék között.
A kiállítás 2026. május 16-ig tekinthető meg a templom hivatalos nyitvatartási idejében.
Képek: Občina Lendava – Lendva Község









Leave A Comment