Képek a workshopról
Az Interreg V-A Szlovénia-Magyarország Együttműködési Program 2014-2020 Nyílt Pályázati Felhívásának keretében két workshop került megrendezésre a potenciális pályázók tájékoztatása érdekében a projektjavaslatok benyújtási határidejét megelőzően.
Az Interreg V-A Szlovénia-Magyarország Együttműködési Program 2014-2020 Nyílt Pályázati Felhívásának első benyújtási határidejéig megrendezett első workshopra Magyarországon, Szombathelyen került sor 2016. január 13-án, szerdán. A második, ugyanolyan tartalommal megrendezett workshop Szlovéniában, Radenci-ben valósult meg 2016. január 18-án, hétfőn.
A workshopok keretében az Irányító Hatóság és a Közös Titkárság röviden ismertette a résztvevőkkel az Együttműködési Programot, a Nyílt Pályázati Felhívásra vonatkozó információkat, a Költségek elszámolhatóságára vonatkozó szabályokat, a Tájékoztatásra és nyilvánosságra vonatkozó előírásokat, a pályázati formanyomtatvány mellékleteit és az elektronikus Monitoring Rendszert (eMS), amelyen keresztül nyújthatják be a pályázók a projektjavaslataikat.
Mindkét workshopon több mint 200 fő vett részt, amely létszám tükrözi a potenciális pályázók nagy érdeklődését. A pályázatok benyújtásának első határideje 2016. február 12. A második benyújtási időszak lezárása 2016 második felének elejére várható.