SIKERES WORKSHOPOT TARTOTTUNK A PÁLYÁZÓKNAK ÉS A JELENTÉSTÉTELRŐL

2017. június 22-én, kedden a Program keretében szakmai műhelyt tartottunk Rakičanban a potenciális pályázóknak és a jelentéstételről.

A workshop keretében a pályázók tájékoztatást kaptak az eddig benyújtott pályázatokban leggyakrabban előforduló hibákról és arról, hogy hogyan készíthetnek jó minőségű projektet. Emellett bemutatásra került a projekt előkészítés a jelentéstétel szempontjából is, az eMS rendszer segítségével.

A délután folyamán három különböző témában – Előzetes feltételrendszer, célorientáltság és fenntarthatóság; Projektek minősége az Interreg V-A SI-HU Együttműködési Program tükrében és az Interreg V-A SI-HU Együttműködési Program megvalósításának értékelése – kerekasztal került megszervezésre. A workshop résztvevői nagy érdeklődéssel vettek részt a beszélgetésekben így az Irányító Hatóság és a Közös Titkárság sok hasznos információt kapott.

A workshop hivatalos programjának zárását követően piknik keretében a résztvevők informális beszélgetésekben vehettek részt melyek során kapcsolatépítésre és tapasztalatcserére nyílt lehetőségük.

A jelentéstétellel kapcsolatos workshopról szóló bővebb információért kattintson ide.